Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett
Holnap: Konrád napja lesz

Videogaléria 2013

Dabas Város Önkormányzata december 19-én tartotta Ünnepi Évzáró Képviselő-testületi Ülését a Városháza nagytermében. A rendezvény egy karácsonyi hangulatú családias műsorral kezdődött a Hornyák testvérek előadásában, majd a résztvevők meghallgathatták  Kőszegi Zoltán polgármester ünnepi évértékelő beszédét, melyben kiemelte a Tudás és Tudatosság Évének főbb eseményeit. Ezt követően a rendezvény díjátadással folytatódott.

Idén az Év Dabasi Diákja díjat felső tagozatos kategóriában Pelikán Petra a  Gyóni Géza Általános Iskola diákja, középiskolai kategóriában pedig Hölle Martin a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium diákja vehette át.

2013-ba az Év Vállalkozója díjat három városrész egy-egy prosperáló vállalkozása kapta meg. A sári városrészben a díjat Kosiba és Társa Bt. ügyvezetője Kosiba Tibor és felesége,  Dabason az Íródeák 2000 Bt. tulajdonosai Erdélyi Zsoltot és családja, a gyóni városrészben pedig a Jana Mix Kft., Giovanni Cukrászat tulajdonosai a Fekete család vették át.

Az elismerések sorát Az Év Kulturális Eseménye Dabason Díj átadása zárta, amelyet idén egy olyan dabasi kulturális esemény kapta meg,  amely a Tudás és Tudatosság Évének kezdetén méltó nyitánya volt az önkormányzati évnek és a meghirdetett Tudatosság Évtizedének is.  Ez nem más, mint a „Nem múlt el nyomtalanul…”- Honfoglalás kori leletek Pest Megyében A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának vándorkiállítása volt a Kossuth Ház Galériában. A díjat Tapodi Katalin és munkatársai, a Szentendrei Ferenczi Múzeum jelenlévő munkatársai, Füredi Ágnes és Rajna András régész, valamint a Kognitív Hungary Kft. képviselője vehette át az ünnepi ülésen.

A rendezvény karácsonyi hangulatú műsorral zárult Kocsis Csaba zongoraművész és Buncsák Zoltán összeállításában.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata november 24-én, vasárnap tartotta jótékonysági rendezvényét az OBO Arénában. A délután fővédnöke Böjte Csaba atya, ferencesrendi szerzetes volt.

A programban részt vett a Caritas dabasi szervezete, a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálata, a Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet, a Vöröskereszt dabasi szervezete, Tomor László, a Budapest–Bamako
rali résztvevője, az INVÁZIÓ Franchise Központ dabasi fiókja, a dabasi óvodák, a Gyóni Géza Nyugdíjas Klub Egyesület és a sári Rétesház. A délután folyamán környezetóvó bábjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal, interaktív környezettudatos foglalkozásokkal várták a gyerekeket, majd 17.00 órától a NEMADOMFEL együttes énekelt.

18.00 órakor Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Dévai Szent Ferenc Alapítvány pártfogoltjai egy zenés-verses előadással vezették be Böjte Csaba atya beszédét. Csaba testvér a maga közvetlen, egyszerű és letisztult stílusában szólt a jelenlévőkhöz, hangsúlyozta a szeretet és az odafigyelés fontosságát.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata október 23-án emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire a gyóni városrészközpontban, az 56-osok obeliszkjénél.

A rendezvényt Kőszegi Zoltán polgármester nyitotta meg, majd Pánczél Károly országgyűlési képviselő tartott ünnepi beszédet. A rendezvény a Múzsák AMI volt és jelenlegi diákjainak műsorával folytatódott, amelyet Kotán Sándorné tanárnő állított össze.

Az ünnepség végén az intézmények, pártok és egyesületek, valamint a gyóni mártírok leszármazottjai koszorút helyeztek el az obeliszknél.

 

Print Friendly, PDF & Email

XV. DABASI NAPOK rendezvénysorozat részeként szeptember 18-án került sor a Halász Boldizsár Városi Könyvtár épületének ünnepélyes átadójára a  felújított Halász Olivér-kúria épületében.
 
A megnyitón Kőszegi Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet, majd az intézményt Pánczél Károly, az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának tagja nyitotta meg ünnepi beszédével.
 
A könyvtár épületének felújításáról Kecskeméti Norbert, az épített örökségért felelős megbízottja beszélt a vendégeknek.
 
A megnyitó műsorát Sófalvi Szabolcs László és Farkas-Barabás Szabolcs gitárművészek, valamint Hornyák András, a Gyóni Géza Általános Iskola diákjának műsorszámai színesítették.
 

Print Friendly, PDF & Email

Augusztus 20-án a Sári Közösségi Ház udvarán került sor a Szent István-napi ünnepségre, amelynek nagy hagyománya van a településrészben. Dabas Város Önkormányzata évek óta a Sári Napok rendezvénysorozat keretében szervezi meg az államalapítás ünnepét, amelyen részt vesznek a közösség műkedvelő csoportjai, intézményei, egyesületei.

Az idei rendezvény ünnepi szónoka Kőszegi Zoltán polgármester volt, majd Barotai Imre atya, a Kalocsa-kecskeméti Érseki Hivatal penitenciáriusa megáldotta és megszentelte az új kenyeret. A megemlékezés első részét a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora zárta.

A rendezvényen minden jelenlévő megkóstolhatta a megáldott új kenyeret, majd a sári közösség csoportjai mutatkoztak be egy-egy műsorszámmal, amelyben a hagyományőrzés, a népi kultúra ápolása kapott hangsúlyos szerepet. A Szivárvány Óvoda Pipacs-csoportja után a Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör dalcsokra következett, majd a rendezvényt a KisBorovenka és a Borovenka Néptánccsoport fergeteges produkciója zárta.

Minden fellépő megkóstolhatta az ország tortáját, amelyet idén is Bor Imréné kitüntetett dabasi vállalkozó ajánlott fel erre az alkalomra.

Köszönjük minden résztvevőnek a jelenlétet és külön köszönjük a Kőszegi Pék és Társa Kft.-nek, hogy idén is felajánlotta az új kenyeret.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata június 27-én köszöntötte a település egészségügyi dolgozóit a Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet konferenciatermében.

A rendezvény rövid műsorral kezdődött, ahol a Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium két diákja, Taskó Laura és Révész Tamás musical slágerekkel szórakoztatta a közönséget, majd ezt követően dr. Sándor István ismertette az ötesztendős egynapos sebészet eredményeit.

Az előadást Kőszegi Zoltán polgármester ünnepi köszöntője követte, majd átadták a Dabas Egészségügyéért Dr. Halász Géza-díjat, amelyet idén dr. Keresztes Máriának adományozott a Képviselő-testület.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata június 2-án vasárnap emlékezett meg a trianoni döntésről a sári országzászlónál. Az emlékműnél mintegy 100 dabasi polgár gyűlt össze, hogy közösen hajtsanak fejet a trianoni békediktátum 93. évfordulóján, és együtt emlékezzenek a fájdalmas esemény történelemformáló következményeire.
 
A rendezvényen Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Múzsák Alapfokú Művészetoktatási Intézmény színjátszói versben szólaltatták meg a költők - írók fájdalmát, az akkori szomorú közhangulatot.
 
A megemlékezés Pásztor Gergely képviselő, történész beszédével folytatódott, majd zárásként az intézmények, pártok civil szervezetek és egyesületek megkoszorúzták az emlékművet.

Print Friendly, PDF & Email

Május 30-án a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola adott otthont a városi pedagógusnapnak, amelyen mintegy 150 dabasi tanár, tanító és óvónő vett részt, akik elfogadták Dabas Város Önkormányzatának meghívását.

Az ünnepség elején Kotán Sándorné verssel köszöntötte kollégáit, majd Kőszegi Zoltán polgármester ünnepi beszéde következett. Ezt követően a polgármester úr és Baranyi Béla tankerületi igazgató közösen adta át a Dabas Ifjúságáért Kászonyi Dániel-díjat a szakközépiskola pedagógusának, Sztancsik Magdolnának.

A tanárnő 42 esztendeje van a pályán, magyart és ének-zenét tanít a diákoknak. Az általa összeállított ünnepi műsorban tanítványai versekkel, musical-slágerekkel köszöntötték a pedagógusokat.


Print Friendly, PDF & Email

Május 25-én nyílt meg a kiállítás a 20 éves Galéria Alapítvány és a 15 éves Kossuth Ház Galéria tiszteletére. „Emlékezés és kiállítás” – így fogalmazott a meghívó. Emlékezni gyűltek össze a dabasiak, mert a Galéria Alapítvány és a Kossuth Ház Galéria tevékenysége egyet jelentett KEREKES LÁSZLÓVAL.

Kőszegi Zoltán polgármester, a D’ART alkotókör tagjai, Janzer Frigyes szobrászművész és valamennyi hozzászóló méltóságot adó, tiszteletteljes, meleg és baráti szavai búcsúztak a grafikusművésztől, aki élete utolsó 20 évét Dabason élte.

Print Friendly, PDF & Email

A május 1-jén megtartott városi majális főként a gyerekek szórakoztatására koncentrált, ezért főként számukra nyújtott különböző kikapcsolódási lehetőségeket a Jubileumi parkban.

Valóságos kis vidámpark várta őket, amely kiegészült a Talmácsi Motorsport Egyesület felfújható motoros pályájával, de népi fakörhinta, kézműves foglalkozások egész tárháza, lovaglási lehetőség is adott volt számukra.

A rendezvény különleges színfoltja a Dabas S.A.S katonai hagyományőrzők brit katonai szimulációja és hagyományőrző bemutatója volt.

A dabasi iskolák csapatai a délelőtt folyamán sportvetélkedőn küzdöttek egymás ellen az OBO Arénában,a színpadon közben zajlottak a társszervező TOP FITNESS Sportegyesület bemutatói, minden sportoló bemutatkozott a legkisebbektől a legnagyobbig, csoportosan és egyénileg egyaránt.

A Kossuth Művelődési Központ néptánccsoportjai, a sári Kis Borovenka néptánccsoport,valamint a sári és dabasi citeracsoportok a népzene és néptánc színes világát elevenítették meg a színpadon.

Az OBO Aréna parkolójában hatalmas szurkolótábor hajrázása közepett lezajlott az Ország Legerősebb Rendőrpárosa verseny, amely változatos versenyszámokkal kápráztatta el a közönséget.

A rendezvénynek számos támogatója és segítője volt. Köszönjük támogatóinknak és mindenkinek, aki munkájával, eszközökkel vagy anyagiakkal hozzájárult a rendezvény megvalósulásához.


Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata április 13-án délelőtt tartotta az Újszülöttek Köszöntését az új Bóbita Óvodában.  A szervezők a 2012 második félévében született gyerekeket várták a rendezvényre.

Annak ellenére, hogy mind a 78 csecsemő nem volt jelen, megtelt az intézmény aulája ünnepeltekkel és családjaikkal, a nagyobb testvérek, sőt még a nagyszülők is elkísérték őket.

Az ünnepség a Táncsics úti óvoda Dongó-csoportjának kedves kis műsorával kezdődött, majd Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a családokat. Ezt követően az anyukák átvehették az önkormányzat ajándékát: az oklevelet, a vásárlási utalványt és az egy szál fehér rózsát. A Kölyöksziget Játéktár felajánlásából minden baba egy kis játékkal térhetett haza.

A rendezvény közös fényképezkedéssel zárult az óvodaudvaron.

A közös program délután az Újszülöttek Ligetében, a sári Csati-parton folytatódott. A kellemes áprilisi időjárás kicsalogatta a családokat a szabadba, így közösen ültették el azokat a facsemetéket, amelyek gyerekük világra jöttét jelképezik.

Kapui Ágota


Print Friendly, PDF & Email

2013. Január 26-án a dabasi önkormányzat támogatásával az OBO Arénában nagyszabású rockszínmű került előadásra a dabasi és környékbeli más hagyományőrző egyesületek, táncosok és előadók részvételével:

Vatya Népe Egyesület (Újlengyel), Áldos Egyesület (Dabas), Ősrege (Inárcs), Üllő Vezér Egyesület (Üllő), a Dabasi Jurtakör, illetve a a sári Borovenka Hagyományőrző Néptánccsoport, a baróti néptáncegyüttes, MarArt Mozdulatműhely és a Kossuth Művelődési Központ Forgatós néptánccsoportja

Élet-képek címen nyílt fotókiállítás a Halász Móricz-kúrában Péli László díjnyertes képeiből január 24-én. A képek tartalma, az alkotó különleges látásmódja egy rendhagyó kiállításmegnyitóval párosult.

A zsúfolásig megtelt teremben a Csík Zenekar jól ismert vezetője, Csík János és Barcza Zsolt népzenész muzsikája fogadta az érkezőket, majd László Milán evangélikus lelkész és Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket és a művészt. Végezetül Varga Mihály, a bugaci mesemondó és dudás előadása tette fel a koronát az estére, hiszen ízes beszéde és humoros története mosolyra fakasztotta a látogatókat.


Print Friendly, PDF & Email

A doni áttörés 70. évfordulója alkalmából Dabas Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tartott a II. világháborús emlékműnél. A rendezvény első percében a doni áldozatokért megszólaltak a Kapisztrán-torony harangjai, majd a Himnusz közös eléneklése után Balogh Ferenc, a Gyóni Géza Nyugdíjasklub tagja mondott egy megható költeményt.

Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Táncsics Mihály Gimnázium emlékműsora következett, amelynek keretében az iskola igazgatója, Pásztor Gergely történész emlékezett meg a doni áldozatokról. A műsorban részt vett Bara Márk, Hanusch Róbert és Schmida Adrienn. Az ünnepség koszorúzással és a Szózat közös eléneklésével zárult.


Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.