Az új Bóbita Óvoda ünnepélyes átadása

Nyomtatás
Másfél évvel az alapkőletétel után, szeptember 3-án délután felavatták az új Bóbita Óvoda épületét. Az avatóünnepségen Kecskésné Harmincz Jolán intézményvezető köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve a szakembergárdát, akik az épület megvalósításán dolgoztak, valamint erdélyi testvérvárosunk, Barót polgármesterét, Nagy Istvánt, akinek a közreműködésével és támogatásával szerezték be az óvoda sószobájához szükséges kősó mennyiségét. A köszöntő után az óvodások műsorát tekinthették meg a résztvevők, majd Kőszegi Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte az óvodában folyó nevelőmunka fontosságát, amelyet az óvónők szakmai felkészültsége és az intézmény családias, szerető légközre együtt kell, hogy meghatározzon. Ezt követően Valentínyi Erzsébet evangélikus lelkész megáldotta az ünnepi gyülekezetet, majd Szalka Mihály plébános megszentelte az épületet. A szalagátvágást követően az óvoda dolgozói saját készítésű süteményekkel látták vendégül a résztvevőket az új akadálymentes, környezetbarát üzemeltetésű épületben.

A Mag Televízió felvétele

Print Friendly, PDF & Email