Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Videogaléria

Arccal az élet felé

Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka január 12-én látogatott el Dabasra, hogy történeteivel, életigenlésével hol könnyeket, hol mosolyt csaljon az arcokra.

Mosolyka izomsorvadással született, öt évesen kerekesszékbe került, és az orvostudomány akkori állása szerint alig 25 évet jósoltak neki. Mosolyka nem profi motivációs tréner, de éppen az őszinte szavai, küzdeni akarása,  életigenlése  teszi  őt  hitelessé.  Véleménye szerint kevés dolgot lehet pillanatok alatt megváltoztatni, de egyet bármikor, a hozzáállásunkat.


Pozitív gondolkodással a legnehezebb helyzeteken is át lehet verekednie magát az embernek, a döntés a mi kezünkben van. Mosolyka egyik mottója a „majd helyett most”, a jelenben kell élni, a múlton már nem változtathatunk, a jövő pedig messze van. Mindig a „most”, legyen az, ahol fejben és testben is ott vagyunk, éljük meg a valódi pillanatokat azokkal, akik körül vesznek bennünket.

Nagyon  nagy  köszönettel  tartozunk  Temesi  Istvánnak  és  a  Munkahely  a  Családokért Alapítványnak, hiszen nekik és a  Trendcoop  Kft.-nek  is  köszönhetően  ingyenes volt az előadás. Prosperáló helyi vállalkozásként erőfeszítéseik, céljaik, nemcsak példaként, hanem iránymutatásként szolgálhatnak más cégeknek is.„Legyen példa az életed” az idei év mottója városunkban, ez az est pedig nemcsak megtette az első lépést, de irányt is mutatott.
 
A Dabas Televízió felvétele
 
 
Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.