Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Tájházak

Dabasi-szőlősi Tájház

 Gondnok:
Feldman Lászlóné sz tajhaz 002
 Cím: 2370 Dabas, Kinizsi utca 74.
Telefon: 06-70/396-2861
Nyitva tartás: A tájház egész évben látogatható előzetes jelzés alapján.
Szeretettel várjuk iskolás és óvodás csoportok jelentkezését, akiknek a közösségi házban a tájház látogatással egybekötve kézműves programot, illetve városrészi túrát szervezünk.
   
 

A szőlősi Tájházról

A szőlősi tájház épülete, amely a Precsinszki és Nagy családhoz kötődik, a Dabas helyi védettség alatt álló épületei közé tartozik. Építésének története, megjelenése szempontjából is egy különleges épület.

Az építéskori tulajdonos özv. Nagy Pálné, sz. Dari Zsuzsánna (*1879-1973) első férje Precsinszki Pál 1912-ben hunyt el, 5 gyermekük maradt félárván (Mária, Pál, István, János és József). Férje halálát követően újraházasodott, Nagy Pállal kötött második házasságából négy gyermek született (Mihály, György, Imre és Róza), azonban második férjét is elveszítette 1936-ban. Kilenc gyermekétől több mint harminc unokája született, közülük többen ma is a családnak több mint másfél évszázada otthont adó Dabasi-szőlőkben élnek.
 
1940-ben belvíz pusztított a településrészen, amelynek következtében a mélyebben fekvő részeken lévő házak, többek között a család korábbi lakóháza is összedőlt. Az világháború éveiben megtörtént újjáépítés nehézségeire utal a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispáni irataiból származó részlet „az ú.n. Dabasi-szőlőkben a múlt évi belvízkárok során tönkrement házak helyein” is. 1941-ben központi támogatásból építettek fel több ilyen típusú látszó fagerendás mennyezetű szobakonyhás házat a Szőlőkben. A vízkáros szőlősi házakból már csak néhány áll, közülük is az egyetlen eredeti állapotban fennmaradt épület a Tájház.
 
Ciktartalom kepmontazs sztajhaz
 
Az épületben néprajzi és helytörténeti gyűjtemény látható, minden darabja a településrészről származik. 2007-ben Feldman László kezdeményezésére és aktív gyűjtőmunkája eredményeként, a Bátki János Nyugdíjas Klub közreműködésével, helyiek széleskörű bevonása révén többtucat család adományozott ősei hagyatékából az intézménynek dísz- és használati tárgyakat. A látogatók megtekinthetik az 1900-as évek eleji parasztházak hagyományos berendezését, láthatnak igazi betyárfokost, faragószéket, világháborús faragványt, sőt, különleges történetű, a hadifogságból származó fapapucsot is.
 
A tájház udvarán tizenkét óriás képből álló fotókiállítás látható, amely a falu életére jellemző, egykori eseményeket idézi elénk a Dabasi-szőlősi ősöknek állítva emléket. Minden arcképhez, minden tárgyhoz megannyi történet és személyes emlék kötődik, az egyszerű emberek élettörtének különleges mozzanatai, amelyek értékes részletei a településrész és városunk történetének.
 
Kapcsolódó híranyagok:
- Dabas Város Önkormányzata 2014 őszén adta át a Szőlősi Tájházat a város és a településrész közösségének.
Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.