2018. augusztus 18. szombat
Ilona, Ilka
Holnap: Huba napja lesz

Sporthírek 2015

12. DABASI FUTÓNAP

Surman Motor és Bringa 12. Dabasi Futónap

A Dabasi Lokálpatrióta Egyesület és magánszemélyek szervezésében május 31-én kerül sor a Surman Motor és Bringa 12. Dabasi Futónap megtartására, amely városunk egyik legnagyobb tömegsport rendezvénye. Idén a futónap az „Inkább lódulj, mint bódulj” szlogennel, drogprevenciós jelleggel kerül megrendezésre.

A futónap célkitűzése: Dabas és környékén lévő települések bevonásával olyan szabadidős programot szervezni főleg a gyermek, fiatal korosztály részére, amely segíti a drogfogyasztás elleni küzdelmet és mindezek mellett az egészséges életmód szemléletének kialakulásához is hozzájárul.

A futóverseny 2,5 km-es, negyedmaratoni táv, valamint idén ismét félmaratoni táv teljesítésére nyújt lehetőséget.

A rajt és a cél az OBO Aréna előtti területen helyezkedik el, a 2,5 km-es távon indulók a Laguna Üzletközpontnál elhelyezett forduló megkerülésével, a negyedmaratoni távon indulók pedig a sári és a gyóni városrészben elhelyezett fordulók megkerülésével érkeznek vissza a Sportcsarnokhoz. A félmaratoni távon indulók a Vörösmarty u.–Vasút út–Szent Isván út–Bartók B. út útvonalon fognak többször végigfutni.

Rajt :

  • félmaratoni táv: 9.00 óra
  • 2, 5 km-es és félmaratoni táv: 9.30 óra
  • negyedmaratoni táv: 10 .00 óra


Regisztráció és az ajándék póló felvétele 8.00 órától a helyszínen, közvetlenül a rajt előtt pedig közös zenés bemelegítésre kerül sor.

Az első ezer regisztráló emblémázott, egyedi pólót kap ajándékba.

A futónap keretében drogprevenciós programok  lesznek a fiatalok részére.

A résztvevők között 1 db kerékpárt, és értékes szponzori ajándékok kerülnek kisorsolásra. Az első három helyezett nemenként és korcsoportonként
a dobogóra állva veheti át a helyezéséért járó emlékérmet.

Az idei esztendőben is a létszámarányosan a legtöbb diákkal résztvevő három iskolát egyenként 70 ezer, 50 ezer és 30 ezer Ft értékű sportszervásárlási utalvánnyal díjazzák.

A Dabasi Futónap kezdetektől fogva díjmentes és támogatói segítséggel kerül lebonyolításra.
Támogató felajánlásukhoz a Budapest Bank dabasi fiókjánál vezetett 10103829-47338400-01000006 számú bankszámlánk áll rendelkezésre.

Elérhetőségek és további információk:
A rendezvénnyel kapcsolatban készséggel áll az Önök rendelkezésére:
Ferenczy Tamara a 06-20/913-5691-es és dr. Ács Ferenc a 06-30/960-8507-es telefonszámokon.

Weboldal: www.dabasifutonap.hu
Facebook: www.facebook.com/events/447635828722754/

 

futonap2015

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM