2018. szeptember 18. kedd
Diána
Holnap: Vilhelmina, Dorián napja lesz

Híreink

Dabas Város Önkormányzata július 2-án, pénteken délelőtt köszöntötte a köztisztviselőket a Városháza nagytermében. A Polgármesteri Hivatal dolgozói egy egyszerű és költségtakarékos rendezvény keretében ünnepeltek, ugyanis a programokra szánt anyagi keretet egy szép gesztussal felajánlották a magyarországi árvízkárosultak javára.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata a KMOP-2.1.2-09-2009-0016 számú pályázaton közel 90 millió forint támogatást nyert a Vörösmarty úton létesítendő kétoldali kerékpársáv építésére. A kivitelezés teljes költsége meghaladja a 126 millió forintot, a hiányzó összeget az Önkormányzat biztosítja.

A kétoldali kerékpársáv kiépítésével párhuzamosan a meglévő szilárd burkolatú út megerősítése és a csapadékvíz elvezetése is megtörténik. Az utcában zárt csapadékvíz-elvezető rendszer működik (500-as beton csapadékvíz-elvezető). A csapadékcsatorna aknái, víznyelői a burkolati szint alá kerültek évekkel ezelőtt, ezért fémkeresővel végezték el a feltárásukat.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata 2010. június 24-én, csütörtökön délután Gyóni Géza születésének 126. évfordulója alkalmából  több programból álló megemlékezést tartott. A rendezvény a gyóni főtéren rövid emlékműsorral és a Gyóni Géza-szobornál koszorúzással  kezdődött. Ezt követően a Gyóni Géza versfordításaiból készült kötet bemutatójára került sor, majd a Gyóni Géza Motoros Emléktúra résztvevőinek élménybeszámolójával fejeződött be a rendezvény.

A rendezvényről készített képanyagok megtekinthetőek ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Június 19-én, szombaton lezajlott az Önkormányzat által szervezett Palacsintaparti a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában, amelyre több mint 140 dabasi diák volt hivatalos. Az ünnepélyes díjátadást megelőzően Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a tanulókat, majd átadta a díszokleveleket a jelenlévőknek. A rendezvény a Múzsák Alapfokú Művészetoktatási Intézmény színjátszóinak előadásával folytatódott, majd Szabó Róbert és Szabó Erika, a rendezvény animátorai kisorsoltak öt értékes I POD-ot a diákok között.

Print Friendly, PDF & Email

A múlt hét folyamán városunkban is gondot okozott a sok lehullott csapadék. A kialakult helyzetre tekintettel Kőszegi Zoltán Dabas város polgármestere a helyi Védelmi Bizottság elnökeként másodfokú védelmi készültséget rendelt el a város teljes belterületén.

A városban történt eseményekről, a szükséges intézkedésekről és a városi összefogásról készült  két videoanyagot tekinthetik meg a Bővebben... szövegre kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Május 28-án, pénteken került sor  Dabas Város Önkormányzata és a Társult Önkormányzatok ,,Együtt" Segítőszolgálata Társulás szervezésében a Babaház Családi Napközi és Védőnői Ellátás épületének ( Dabas-Gyón,  Luther u. 8.) ünnepélyes átadására.

 A kivitelezés a  "Családi napközi és nappali ellátás infrastrukturális fejlesztése Dabason" projekt részeként valósulhatott meg.  Képanyagok az ünnepélyes átadásról megtekinthetőek ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

A TRIANONI DÖNTÉS 90. évfordulója alkalmából megrendezett rendezvénysorozat részeként 2010. június 4-én, pénteken 16.40 órakor   került sor Dabas-Sári településrészen az Országzászló-avató ünnepségre. Az ünnepi rendezvényen Szandhofer János alpolgármester mondott köszöntőbeszédet, majd dr. Zlinszky János, Dabas város díszpolgára mondta el ünnepi  szónoklatát.

Május 25-én, kedden 17.00 órakor Dabas Város Önkormányzata részéről Szandhofer János alpolgármester tartott sajtótájékoztatót a dabasi és környékbeli médiumok számára a májusban elkezdődő nagyszabású útépítésekről és felújításokról. A tájékoztatón három pályázat került bemutatásra. Mindhárom pályázatot az Európai Unió és a Magyar Állam támogatja.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata május 28-án, pénteken köszöntötte a település pedagógusait a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában. A rendezvény az új TISZK  Szakképző Központ ünnepélyes átadásával kezdődött, majd az intézmény aulájában folytatódott.

Az iskola tanulói és tanárai közösen egy színvonalas ünnepi műsorral köszöntötték a város pedagógusait, majd Kőszegi Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a polgármester és Pásztor Gergely, az OKB elnöke átadta a Dabas Ifjúságáért Kászonyi Dániel-díjat három pedagógusnak.

Print Friendly, PDF & Email

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt, kerékpározni vágyót 20 km-es dabasi túránkra.

A rendezvény kezdési időpontja: 2010. május 1. (szombat) 10 óra
Indulás: Halász Móricz-kúria
Megálló: Sári Faluház
Érkezési helyszín: Jubileumi Park

Print Friendly, PDF & Email

A március 15-i városi ünnepi megemlékezések keretében idén a Dabasi-Diego Sportcsarnokban került sor két jelentős városi kitüntetés átadására. A Dabas Díszpolgára cím tulajdonosa 2010-ben idősebb Bábel Balázs lett, míg  a Dabas Város Környezetvédelméért "Télessy István"-díjat Kozma Tibor vehette át a nagy számú közönség előtt

Idősebb Bábel Balázs életútjának rövid ismertetését itt olvashatják.
Kozma Tibor kitüntetett munkásságának rövid ismertetését pedig itt olvashatják.

Print Friendly, PDF & Email

Az építkezések közé tartozik a Szent István tér és környezete városképi megújítása, a Bíróság, a Földhivatal homlokzatának, a Szakorvosi rendelő, a Táncsics Mihály Gimnázium és a Kossuth Lajos Általános Iskola homlokzatának felújítása és tetőterének beépítése is.

Felújítják az Úri Kaszinó tetőszerkezetét, a Bartók Béla úti járdát és sor kerül a Piaccsarnok építésére is.

Print Friendly, PDF & Email

A Mi Otthonunk című lapban A Mi Otthonunk című lap március 4-én megjelenő számában 3 oldalas cikket olvashatnak Dabasról.


A Mi Otthonunk Magazin országosan és havonta megjelenő magazin és szakmai lap egyben. Az otthonteremtés folyamatát mutatja be az ingatlanvásárlástól, az építkezésen át a lakás, és a kert berendezéséig.

Az újság weboldala: www.amiotthonunk.hu

Print Friendly, PDF & Email

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság az 54/2009. számú határozatával Halász Géza (1816-1888, orvos, országgyűlési képviselő, MTA tag) és Kossuth László (1763-1839, Kossuth Lajos édesapja) jeles személyiségének sírját a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

 

Print Friendly, PDF & Email

Több mint kilencszázharminc millió forint európai uniós támogatást nyert el a dabasi Önkormányzat a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácstól – jelentette be Steiner Pál, a KMRFT elnöke.

A városközpont rehabilitációjára összesen 1231 millió Ft-ot költenek, amelynek majd' hetvenhat százaléka az uniós támogatás. A támogatott építkezések közé tartozik a Szent István tér és környezete városképi megújítása, a Bíróság, a Földhivatal, a gimnázium és a Kossuth Lajos Általános Iskola homlokzatának felújítása és ez utóbbi tetőterének beépítése is. Felújítják az Úri Kaszinó tetőszerkezetét, a Bartók Béla úti járdát és jelentős összeget költenek a Piaccsarnok építésére is.

Print Friendly, PDF & Email

Ünnepi beszédek, díjátadások és koszorúzás a Kossuth Háznál. Ünnepi menet a református templom érintésével a Szent István térre. Koszorúzás a Kossuth szobornál. Díjátadások és ünnepi műsor a Dabasi-Diego Sportcsarnokban.

A rendezvényen két rangos önkormányzati díj került átadásra, a Dabas Város Díszpolgára kitüntető cím és a Dabas Város Környezetvédelméért "Télessy István" -díj. Fáklyás felvonulás. Pásztor Gergely ünnepi beszéde a Kossuth-sírnál. Táncház a Városháza nagytermében.
Képanyagok megtekinthetőek ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM