2018. szeptember 18. kedd
Diána
Holnap: Vilhelmina, Dorián napja lesz

Híreink

December 5-én este 18 órai kezdettel a Kossuth Rádió két műsorában is Dabas lesz a fő téma.

Az Esti séta című műsorban a december 5-i népszavazás évfordulójáról, az Ezer dabasi pillanat című képes könyvről hallgathatnak beszélgetést, amelyben Kapui Ágota Kabinetiroda-vezetővel, Kőszegi Zoltán polgármesterrel, országgyűlési képviselővel, Czagányi László helytörténésszel, Valentyik Ferenc amatőr helytörténésszel és Feldman Lászlóval beszélget Kövesdy Zsuzsanna és Liptai Katalin. Ezt követően pedig egyórás beszélgetést hallgathatnak meg az Arcvonások című műsorban, melynek két szereplője az idei évben kerek születésnapot ünneplő id. Bábel Balázs, és dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek.
 
Hallgassák a Kossuth Rádiót december 5-én,  vasárnap este 18 órától!

Print Friendly, PDF & Email

November 23–28-ig tartott a IV. Szőlősi Napok programsorozat, amely ez évben is színes kínálattal várta az érdeklődőket. Az esemény célja és erénye pontosan abban áll, hogy a helyi kisközösség értékeit mutatja be, lehetőséget teremtve a különböző korosztályoknak az aktív részvételre. A több éves hagyományok szerint a kezdőnapon ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal várta az érdeklődőket dr. Radvánszki Ida és dr. Klemencz Hajnalka.

Print Friendly, PDF & Email

November 28-án, vasárnap zimankós téli idővel köszöntött be az advent.  A jéghideg havas eső nem kedvezett a kézműveseknek, árusoknak, de a látogatottságnak sem. Az óvodában azonban nagy volt a nyüzsgés. A kézműves foglalkozásokra sok gyerek érkezett, és a hideg ellenére is sok szülő, rokon nézte végig az óvodások, a kisiskolások és a Pilinke énekes csoport karácsonyváró műsorát. Csak a forró tea és forralt bor enyhítette átmenetileg az átfagyott közönséget, majd a gyerekek műsora után kiürült a tér, miközben az időjárás egyre zordabbá vált.

Print Friendly, PDF & Email

November 27-én, pénteken este köszöntötte Dabas Város Önkormányzata dr. Bábel Balázs érseket és édesapját, id. Bábel Balázst abból az alkalomból, hogy városunk két díszpolgára ebben az esztendőben ünnepelte születésének kerek évfordulóját. Az apa márciusban 90., a fiú októberben 60. életévét töltötte be.
 Az ünneplő közösséget és a vendégeket Szandhofer János alpolgármester köszöntötte
, majd Feldman László felolvasta Kőszegi Zoltán polgármester levelét, aki e sorokon keresztül üzent az ünnepelteknek, ugyanis a Külügyi Bizottság tagjaként Montenegróban tartózkodott a rendezvény idején. A két Bábellel, apával és fiúval oldott, családias beszélgetést alakított ki az est moderátora, Pásztor Gergely képviselő.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010.  december 1-jén  (szerda)  17.00 órai kezdettel ülést tart,  MELYRE TISZTELETTEL MEGHÍVOM.

Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal Nagyterem  Dabas, Szent István tér l/b.

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelt Dabasiak! Kedves Vendégeink!

2010-ben már negyedik alakalommal rendezzük meg Dabasi-szőlőkben a Szőlősi Napokat programsorozatot azzal a céllal, hogy tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget nyújtsunk az őszi időszak beköszöntével minden nemzedék számára. A név, a helyszín és a programok elválaszthatatlanok egymástól. Ezek az események értéket kívánnak közvetíteni, hogy általuk megerősítsük és megújítsuk közösségeinket.
A Szőlősi Napok programjában ezúttal is találhatnak egészségügyi szűrővizsgálatot, gyermekeknek, családoknak szóló programot, könyvbemutatót és templomi koncertet.

Print Friendly, PDF & Email

November 13-án, szombaton került sor azon idős házaspárok köszöntésére, akik idén ünnepelték házasságkötésük 50.-60. évfordulóját. A rendezvényen kilenc idős pár erősítette meg házassági esküjét az anyakönyvvezető előtt. Az eskü aláírása után Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket és átadta az Önkormányzat ajándékát. A rendezvény ünnepélyes részét zenés műsor követte, ahol Szalontai Eszter operaénekes és a Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör szórakoztatta a megjelenteket.

A rendezvényről készült felvételek megtekinthetőek ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata november 12-én, pénteken köszöntötte a szociális szférában dolgozókat a Városháza nagytermében. A rendezvényen Kőszegi Zoltán polgármester tartott ünnepi beszédet, amelyben a szociális segítőmunka fontosságát hangsúlyozta. A polgármester elismerő oklevéllel köszönte meg azon vállalkozások, cégek, intézmények és egyesületek segítségét, akik a Gróf Vay Péter alapon keresztül támogatták a város árváit és rászorulóit. Az ünnepségen átadásra került a „Rászorultakért és Elesettekért”- díj. Idén Bartos Sándorné, a Vöröskereszt dabasi fiókjának vezetője vehette át ezt a kitüntetést több évtizedes önzetlen és magas szakmai színvonalon végzett segítőmunkájáért. A rendezvényt Kovács Éva brácsaművész és művészbarátainak koncertje zárta.

A rendezvényről készült felvételek megtekinthetőek ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Mezey Katalin 2010. november 16-án volt a Gyóni Géza Általános Iskola vendége, ahol az írónő és muzsikus művésztársai maguk tolmácsolták a gyerekeknek a Holdének című kötet verseit. Az írónő dedikált kötettel jutalmazta azt a két kisdiákot, akik maguk is mesével, verssel örvendeztették meg társaikat.

A rendhagyó programot a Halász Boldizsár Városi Könyvtár a Gyóni Géza Általános Iskolával együttműködve a „Mi vagyunk a tudás pillére!” – Szolgáltatás-fejlesztés a dabasi Halász Boldizsár Városi Könyvtár olvasói táborának növelése és az élethosszig tartó tanulás érdekében (TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR-2009-0010) című projekt keretében szervezte meg.

További részletek ide kattintva olvashatóak.

Print Friendly, PDF & Email

A közel 20 nevező csapat közül az idén a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyerte meg a hagyományos Vállalkozók Napi Főzőverseny Vándorbogrács-díját.

A számos ételkülönlegesség közül a zsűri döntése alapján a 2010. év Dabas Étele, sőt inkább menüje a „brezáni tárkonyos leves, Rákóczi módra”, másodiknak „felvidéki kakasperkelt tót galuskával”, valamint desszertnek a „sári gerheny fokhagymás tejföllel vadítva”.

Print Friendly, PDF & Email

2010. szeptember 21-én kedden a XII. DABASI NAPOK rendezvénysorozat részeként a Gyóni Lurkó Óvoda új tornaszobájának ünnepélyes átadására került sor. Az új létesítmény „Dabas-Gyón Lurkó Óvoda infrastrukturális beruházása” project részeként valósult meg városunkban. A pályázaton elnyert támogatás összege 19 000 000 Ft, az Önkormányzat által saját forrásból biztosított összeg 6 538 676 Ft volt.

Az ünnepélyes átadásról készült képek megtekinthetőek ide kattintva.

 

 
Print Friendly, PDF & Email

2010. szeptember 18-án a XII. DABASI NAPOK rendezvénysorozat részeként átadásra került a BMX-esek, gördeszkások pihenő és játszóparkja  Dabas - Gyón városrészben, a Segítőszolgálat udvarán. A park része egy 2,70 méter magas, 3,75 méter széles, 10,55 méter hosszú félcső, egy 3 m magas mászópiramis, streetball pálya, kültéri pingpong, filagória és padok a pihenéshez.

Print Friendly, PDF & Email

Szeretettel várok minden adatközlőt, érdeklődőt a könyv bemutatójára, amelyre a XII. Dabasi Napok részprogramjaként kerül sor szeptember 23-án, csütörtökön 18.00 órakor az alsódabasi római katolikus templomban.

Kőszegi Zoltán
polgármester

Háromesztendős aktív gyűjtő- és alkotómunka után, Dabas Város Önkormányzatának támogatásával, végre nyomdában van az Ezer dabasi pillanat (Négy falu története a kiegyezéstől a második világháborúig családi fotográfiák tükrében). Az előzetesen Dabas-albumként beharangozott monográfiaértékű kiadvány szerzője, szerkesztője Czagányi László helytörténész. A szerző munkatársai Valentyik Ferenc, Szavinovszky Győzőné, Feldman László, Kapui Ágota, és a kiadvány tervezőszerkesztője, Paálné Szűcs Mária voltak. Kiadója a Pressman Nyomdaipari Bt.

Print Friendly, PDF & Email

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Dabas Város Önkormányzata a „MAGAS SZÍNVONALÚ KÖZÖSSÉGI KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI FUNKCIÓKAT NYÚJTÓ VÁROSKÖZPONT MEGTEREMTÉSE DABASON" tárgyban kiírt pályázaton közel 935 millió Ft támogatásban részesül. A projekt keretében az alábbi fejlesztések valósulnak meg jelenleg a városközpont környékén:

Print Friendly, PDF & Email

Sok résztvevővel és nagy érdeklődés mellett került megrendezésre 2010. július 31-én a Kisdabasért Egyesület szervezésében első alkalommal városunkban a dabasi Vásártér területén a LECSÓFESZTIVÁL. A lecsófőzés mellett párhuzamosan több szabadidős programmal várták a rendezvényre az érdeklődőket a szervezők. A jó hangulatban lezajlott fesztiválon zsűri kóstolta és értékelte az elkészült lecsó "műalkotásokat".

A rendezvényről készült képek megtekinthetőek ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata elkészítette a „ Dabas észak-keleti iparteület” Helyi építési szabályzat (HÉSZ) valamint a Szabályozási terv ( SZT) módosítását. A módosítás megtekinthető a Polgármesteri Hivatal 119. szobájában Talapka Gábor csoportvezetőnél ügyfél fogadási időben.

Print Friendly, PDF & Email

A Dabas Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be az információs rendszerek fejlesztésére. A projekt címe: "Dabas városban a tájékoztatást elősegítő információs rendszerek fejlesztése (utcanév táblák, útbaigazító táblák, térképek)." A projekt megvalósítása 2009. szeptember 15.- én kezdődött és június 30-án fejeződött be.

A projekt megvalósításáról összefoglaló anyagot ide kattintva olvashat.

Print Friendly, PDF & Email

ÁRVÍZ 2010. június 1–3.: Dabas Város Önkormányzata nevében szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik a dabas-sári ár- és belvízveszély napjaiban a sári hídnál fáradságot nem kímélve vettek részt az árvízkárok elhárításában és a víz betörésének megakadályozásában. Köszönöm a nagylelkű felajánlásokat, amelyek megkönnyítették és segítették a sári hídnál folyó munkálatokat. Ezzel a nemes gesztussal hatékonyan járult hozzá az ár- és belvíz megfékezéséhez és a már meglévő károk mérsékléséhez, a veszély elhárításához.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM