Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Archív híreink 2018

Három napelem parkot avattak november 23-án Dabason

A beruházó InterWatt Kft. Szőlőhegy mellett három, összesen másfél megawatt teljesítményű napelem parkot adott át, amelyet a Tesz 97 Kft. épített meg. A napelem park teljesítményét tekintve Dabas éves áramszükségletének tíz százalékát képes előállítani.

Print Friendly, PDF & Email

A szibériai Krasznojarszkból érkezett városunkba Denis Kirilick, történész, könyvtáros, hogy Gyóni Géza után kutasson. A fiatal történész az első világháborús a krasznojarszki hadifogoly-tábor temetőjében álló, obeliszken olvasta egy nemzeti színű szalagon a költő nevét.

Ezt követően kezdett el a költő után kutatni és a magyar nyelvű, interneten elérhető anyagok angol nyelvre való fordítása során bővítette róla ismereteit. A szalag felirata és néhány sornyi orosz nyelvű forrás ismeretében szánta rá magát, hogy mintegy 6000 km-t utazik, hogy első európai útja során Magyarországra és többek között városunkba látogasson.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata november 24-én köszöntötte az 50–55–60–65 éves házassági évfordulósokat a a Sári Zarándok- és Kulturális Központban. A szervezők süteménnyel, üdítővel és szeretetteljes fogadtatásban részesítették a megjelent párokat és rokonaikat.

Ezen az eseményen a házaspárok aláírásukkal erősítették meg házassági esküjüket a város anyakönyvvezetője előtt, majd Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte őket és egy pezsgős koccintást követően átadta az önkormányzat ajándékait.

Print Friendly, PDF & Email

Felhívjuk figyelmüket, hogy az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben foglaltak szerint a társasági adóelőlegnek, az adóévi várható fizetendő adó összegére történő kiegészítésére kötelezett vállalkozónak a helyi iparűzési adóelőlegét az adóév december 20. napjáig ki kell egészíteni, és az adózónak a helyi iparűzési adóelőleg kiegészítés összegéről bevallást kell benyújtania.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény értelmében, a kettős könyvvitelt vezető belföldi illetőségű adózónak és a külföldi vállalkozónak az adóelőleget az adóévben az adóévi várható fizetendő adó összegére kell kiegészíteni.

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelettel meghívom Önt, családját, barátait Murányi László: Kiáltó sorok című könyvének ünnepélyes bemutatójára, amelyet a Dabasi Értéktár Bizottság záró ülésével egybekötve tartunk.

Kőszegi Zoltán
polgármester

Helyszín: Halász Boldzsár Városi Könyvtár télikertje
Időpont: 2018. december 4.
(kedd)

Print Friendly, PDF & Email

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a Statek Kft. bevonásával Dabas településen kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági adatfelvételt hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint. 

A felvétel Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) szerinti nyilvántartási száma és neve: 2219 Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2018. Az összeírók november 26-a és december 15-e között keresik fel a mintába került, a webes önkitöltéssel nem élő háztartásokat.

Print Friendly, PDF & Email

SZERETNÉL EGY JÓ CSAPAT TAGJA LENNI? JELENTKEZZ TŰZOLTÓNAK!

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltó munkakörre. Minden érdeklődő jelentkezését várjuk, aki elkötelezett a hivatásos szolgálat iránt.

Print Friendly, PDF & Email

A Dabasi Rendőrkapitányság konzultációs fórum keretében értékelte az illetékességi területe közbiztonsági és bűnügyi helyzetét. Az összejövetelen az illetékességi területhez tartozó érintett települések polgármesterei, delegált képviselői, a területen működő polgárőrségek vezetői, valamint a közoktatási intézmények vezetői is részt vettek.

A fórum keretében Szabó László r. alezredes bűnügyi osztályvezető beszámolt az elmúlt időszak eredményeiről, az illetékességi terület közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről, annak alakulásáról.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata és az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás november 15-én közösen köszöntötte a térség szociális ellátásában dolgozókat a gyóni Halász Móricz-kúriában.

Az ünnepi alkalmon egy perc néma csenddel emlékeztek meg a nyáron tragikus körülmények között elhunyt Vas-Turcsányi Andreáról. Az önkormányzat nevében Kőszegi Zoltán Sós Gáborral az Esélyegyenlőségi Bizottság elnökével a Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthona munkaközösségének adta át a Rászorultakért és Elesettekért Díjat.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2018. november 22-én (csütörtökön)  17 .00. órai kezdettel ülést tart,  MELYRE TISZTELETTEL MEGHÍVOM.

Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal III. emeleti tárgyaló (Dabas, Szent István tér l/b.)

A Kossuth Lajos Általános Iskola november 19-21 között elektronikai hulladékgyűjtést szervez. Hozzák el a megadott időpontban feleslegessé vált elektronikai eszközeiket ( TV, számítástechnikai eszközök, háztartási berendezések és eszközök, szórakoztató elektronikai készülékek..) az iskolába a megjelölt napokon és ők eljuttatják a megfelelő helyre azokat.

Időpont: 2018. november 19-21 (8.00-16.00 óra közt naponta)
Helyszín: Kossuth Lajos Általános Iskola (2370 Dabas, Iskola utca 1.)

Print Friendly, PDF & Email

Mesevár Óvoda Szőlőkert Óvoda tagintézménye és a Gyóni Művészeti Óvodákat Támogató Alapítvány kuratóriuma szeretettel meghívja Önt, családját a  Szőlőkert Óvoda megújult játszóudvarának ünnepélyes átadására.

Időpont: 2018. november 21. (szerda) 15.00 óra
Helyszín: Szőlőkert Óvoda udvara  (2370 Dabas, Tinódi utca 1.)

Baginé Tóth Aranka
tagintézmény-vezető
Feldman László
kuratóriumi elnök
Tóth Szilvia
intézményvezető

Print Friendly, PDF & Email

A Kossuth Művelődési Központ december 8-án, szombaton 18:00 órai kezdettel várja az érdeklődőket a PásztorHóra lemezbemutató koncertjére.
 
A PásztorHóra 2014-ben alakult Budapesti fiatalokból. A Zenekar autentikus moldvai csángó népzenét játszik. Muzsikájukban találkozik az ősi csángó zenei hagyomány és a budapesti táncházas generáció fiatalos dinamizmusa. A Zenekar tagjai mind kiskoruk óta foglalkoznak ezzel a különleges zenével, számos díj és elismerés is a birtokukban van. Hangszereik a moldvában leginkább jellemző hegedű, koboz, cimbalom és dob, kiegészülve furulyával és kavallal. Koncertjeiket és táncházaikat mindig nagy siker kíséri.

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelt Dabasiak!

Az elmúlt hetekben több egymásnak ellentmondó hír jelent meg a médiában, internetes fórumokon az engedély nélkül létesített ásott/fúrt kutak bejelentésével kapcsolatban. Tájékoztatom a lakosságot, hogy a Földügyekért Felelős Államtitkárság honlapján található (www.kormany.hu) közlemény szerint, benyújtotta a kormány a fúrt kutakra vonatkozó engedélyezési moratórium meghosszabbítására irányuló javaslatát az Országgyűlésnek. A kormány vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosítására irányuló javaslatával, az eredetileg 2018. december 31-ig tartó türelmi időt hosszabbítaná meg.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt és munkatársait a SZOCIÁLIS MUNKA NAPJA alkalmából szervezett ünnepségünkre.

Kőszegi Zoltán
polgármester

Helyszín: Halász Móricz-kúria (2373 Dabas, Kossuth Lajos út 7.)
Időpont: 2018. november 15., csütörtök, 15.00 óra

Print Friendly, PDF & Email

Felhívás Dabas Város Önkormányzata által adományozandó sporttal kapcsolatos díjakra vonatkozó javaslattételi lehetőségről.

Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete minden év végén adja át a  „Dabas Város Sportjáért” és kategóriánként az „Év Sportolója” díjakat.

A rendelet értelmében a „Dabas Város Sportjáért” díj annak a személynek vagy egyesületnek, társadalmi szervezetnek adományozható, aki a város érdekében kiemelkedő sportmunkát végzett, és kimagasló teljesítménye mellett magatartásával is példát mutatott. A „Dabas Város Sportjáért” díjból évente egy adományozható, a díj odaítélésről az Emberi Erőforrás  Bizottság javaslatára a Képviselő-testület dönt.

Print Friendly, PDF & Email

Bár idén különösen enyhe ősznek örvendhetünk, az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az M5 Autópálya Üzemeltető társasága, az A-WAY Zrt. téli üzemeltetésre felkészített karbantartó flottával és rendszeres útellenőri szolgálattal felkészült a téli időjárásra.

A balástyai autópálya mérnökségen tartott téli gépszemlén ismertették a téli üzemeltetési feladatokat és bemutatták a téli gépparkot.

Print Friendly, PDF & Email

Ünnepélyes keretek között vehették birtokba a Mesevár és a Bóbita óvoda gyermekei az új Ovi-sport pályákat november 8-án. A pályák az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázatnak, és Dabas Önkormányzata pályánkénti négymillió forintos önrészének köszönhetően kaphattak helyet az óvodák udvarán.

A 6X12 méteres műfüves pálya a nagyobb sportpályák arányainak felel meg, lehetőséget biztosít különféle csapat- és ügyességi játékok lebonyolítására az óvodás korosztálynak. Komplex jellege alkalmassá teszi különböző sportágak művelésére, illetve alapjainak elsajátítására: kézilabda, labdarúgás, kosárlabda, röplabda, tenisz és lábtenisz. A pálya használatához különböző sporteszközöket, a gyermekek számára mezt, valamint az óvodapedagógusok számára felkészítő tanfolyamot is biztosított az alapítvány.

Print Friendly, PDF & Email

Október 27-én került sor a 2018. első félévében született csecsemők köszöntésére a gimnázium új sportcsarnokában. A köszöntőünnepséget követően a Parragh-tónál a gyermekek születésének örömére facsemeték kerültek elültetésre és ezzel folytatódott az új liget kialakítása a tónál.

A köszöntésről és a faültetésről készült fényképek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.