Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Archív híreink 2016

Dabas Város Önkormányzata és a Gyóni Evangélikus egyházközség június 26-án, vasárnap, egy emlékműsor keretében ünnepelte a Gyóni Géza Emlékév megnyitását.

A költő születésének 132., halálának 99. évfordulóján mintegy 200 fő gyűlt össze, hogy együtt emlékezzen a világháború lantosára, „a béke katonájára”. A rendezvény ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd ezt követően az egybegyűltek megkoszorúzták a költő szülőházának falán lévő emléktáblát. Az ünnepség nyitányaként Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a közösséget, majd prof. dr Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet igazgatója mondott ünnepi beszédet.

Print Friendly, PDF & Email

A Polgármesteri Hivatal dolgozói június 30-án, csütörtökön tartották ünnepségüket köztisztviselők napja alkalmából.

A rendezvényt Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester nyitotta meg , majd a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat képviselői rövid műsorral köszöntötték a jelenlévőket. Az esemény díjátadással folytatódott, idén Sós Gáborné, a Pénzügyi és Gazdasági Főosztály volt munkatársa vehette át a Dabas Közszolgálatáért Köztisztviselői Díjat Dabas város alpolgármesterétől.

Dabas Város Önkormányzata és a Gyóni Evangélikus Egyházközség tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait Gyóni Géza költő születésének 132., halálának 99. évfordulója alkalmából megrendezendő ünnepi megemlékezésre és az azt követő tárlatra.

A tárlaton Bató József I. világháborús haditudósító grafikáit és értékes hadtörténeti dokumentumokat állítunk ki. (a Zlinszky család felajánlásából)

Helyszín: a Gyóni Evangélikus Templom és a Gyóni Géza Emlékhely (Dabas-Gyón, Luther u. 14.)
Időpont: 2016. június 26., vasárnap, 10.00 óra

Kőszegi Zoltán
polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata június 18-án tartotta meg idei Pizzapartiját az újonnan átadott FC Dabas Utánpótlásközpontjában, amelyen közel 300 dabasi diák vett részt.

A rendezvényen Kőszegi Zoltán  polgármester köszöntötte a település iskoláinak kitűnő tanulóit és adta át számukra az elismerő okleveleiket. Az eseményen a jó hangulatról pedig Makkai Miklós bűvész és segítője gondoskodtak.

A Pizzapartin készült fényképek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

A Gyermeknap alkalmából együtt sportoltak a dabasi óvodások az Ovi-foci pályán a Szivárvány Óvoda udvarán.

A rendezvényről további információakt az alábbi videó megtekintésével kaphatnak olvasóink.

Print Friendly, PDF & Email

Szülői összefogással egy mezítlábas parkot építettek a Bóbita Óvoda udvarán.

Az építés céljáról és a kivitelezés részleteiről tudhatnak meg többet az érdeklődők az alábbi videó megtekintésével.

Print Friendly, PDF & Email

A dabasi Utánpótlásközpont a térség labdarúgó bázisa

Június 11-én ünnepélyes keretek között átadták az FC Dabas Sportegyesület új Utánpótlásközpontját, amely a jövő héten kezdődő dabasi Barcelona Focitábor helyszínéül is szolgál. Az eseményen jelen voltak az egyesület sportolói, szurkolói, támogatói az MLSZ megyei vezetői és az együttműködő egyesületek képviselői.

Fiatalkorúak fogalma, az életkor jelentősége

Mindennapjainkból, a médiából ismert jelenség, hogy a tizennyolc év alattiak követnek el olyan cselekményeket, amelyet már a jog is valamilyen módon szankcionálni rendel. Az is köztudott, hogy ezen cselekményeiket gyakran egymás sérelmére követik el.

Dabas Város Önkormányzata és az FC Dabas Sportegyesület nevében szeretettel és tisztelettel meghívom Önt, családját és barátait a Dabasi Utánpótlásközpont ünnepélyes átadójára, amelyet a sportegyesület egész napos szezonzárójának keretén belül rendezünk meg.

Helyszín: FC Dabas SE Sporttelepe (2370 Dabas, Pálya utca 1.)
Időpont: 2016. június 11., szombat, 14.00 óra

Kőszegi Zoltán
polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Május 27-én, pénteken a szakképző iskola TISZK termében tartotta pedagógusnapi rendezvényét Dabas Város Önkormányzata.

A rendezvény Kőszegi Zoltán polgármester köszöntőjével kezdődött, majd az iskola diákjai ünnepi műsorral köszöntötték tanáraikat. A rendezvény szép pillanata volt, amikor az intézmény alapítója és volt igazgatója, Kosztolányi Gyula átvette aranydiplomáját Kőszegi Zoltán polgármestertől.

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelettel meghívom Önt, barátait és ismerőseit a trianoni békediktátum 96. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésünkre.

Időpont: 2016. június 4., szombat, 10.30 óra
Helyszín: Kegyeleti park – Wass Albert-szobor
(az OBO Aréna szomszédságában)

Kőszegi Zoltán
polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Május 16-án, Pünkösd hétfőn tartotta második nagy családi találkozóját a Bábel-család. Az eseményre Bábel János (1845) és Barócs Anna (1852) leszármazottait és családtagjaikat hívták a szervezők.

A megérkezőket a Halász Móricz-kúria parkjában a Bábel Pál által szerkesztett családfa várta, a regisztráció során minden leszármazott egy olyan névtáblát kapott, amelyen pontosan szerepelt a leszármazási ága is.

Print Friendly, PDF & Email

A Református Gyülekezeti ház udvarán pavilon avató ünnepséget rendeztek a kültéri közösségi épület elkészülte alkalmából.

Az avatón készült felvételeket és riportokat tekinthetik meg az érdeklődők az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas város és Kőszegi Zoltán polgármester úr gyermekközpontú hozzáállásából fakadóan azzal a céllal alakult meg a Dabasi Otthonteremtő Kft., hogy minőségi lakhatási megoldást nyújtson a dabasi kistérségben élő azon több gyermekes családok részére, akik szeretnék igénybe venni a Családi Otthonteremtési Kedvezményt.

Jelenleg térségünkben nem találhatóak olyan lakóingatlanok, melyek megfelelnének a CSOK követelményeinek, ezért Dabas Város egy több évtizedes múltra visszatekintő építőipari kivitelező vállalkozással karöltve hozta létre a Dabasi Otthonteremtő Kft.

Felmérés zajlik a magyar tanyavilág villamos energiával történő ellátásához.

A tanya a magyar vidéknek több évszázadra visszanyúló, jelentős gazdasági, települési és társadalomtörténeti múlttal rendelkező eleme, mely különösen az Alföldön ma is nagyszámú lakónépességnek nyújt otthont.

Print Friendly, PDF & Email

Családi és anyák-napi programok, esti koncertek a JUBILEUMI PARKBAN (rossz idő esetén: az OBO Arénában)
Időpont: 2016. május 1., vasárnap, 11.00 óra

Szeretettel várjuk a főzni vágyó közösségeket, akik csatlakozni kívánnak a rendezvényünkhöz!
Részletes programok az alábbiakban

Print Friendly, PDF & Email

A Szlovák Vertigó Színház és a Sári Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat nagy szeretettel meghívja Önt  2016. május 11-én 18.00 órakor tartandó ingyenes és fogadással egybekötött előadására.

Ondrej Šulaj  O Psíkovi a Mačičke - Szlovák nyelvű színdarab, magyar felirattal, felnőttek számára, amelyet Josef Čapek gyerekkönyve ihletett.

Cím: Sári Zarándok- és Kulturális Központ (Dabas, Mánteleki út 8, 2371)

Print Friendly, PDF & Email

Több száz dabasi általános és középiskolás tanuló látogatott el a dabasi holokauszt emlékhelyre.

A rendkívüli történelem óra keretében interaktív foglalkozásokon vettek részt, túlélőkkel készített dokumentumfilmeket hallgattak meg és a tárlatokon, kiállítási tárgyakon keresztül betekintést nyertek abba, ahogyan a zsidó közösség élte mindennapjait 1945 előtt.

Print Friendly, PDF & Email

A HUNGAROVOX KIADÓ és a HALÁSZ BOLDIZSÁR városi Könyvtár szeretettel meghívja Önt és családtagjait, ismerőseit Zsirai László hármas könyvbemutatójára.

Időpont: 2016. április 23. (szombat), 18.00 óra
Helyszín: Halász Boldizsár Városi könyvtár (Dabas, Ravasz László u. 2.)
Közreműködik: Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.