2019. május 22. szerda
Júlia, Rita
Holnap: Dezső napja lesz

Archív híreink 2016

Március 15. Dabason

Március 15-én Dabas Város Önkormányzata egy városi ünnepség keretében emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről.

A rendezvény 15.00 órakor koszorúzással kezdődött a Szent István téren. A zuhogó eső ellenére körülbelül 200-an gyűltek össze a Kossuth-szobor környékén, ahol az intézmények, civil szervezetek képviselői egy közös koszorút helyeztek el a szabadságharc hőseinek emlékére.

A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Habodász István, a Kaposvári Színművészeti Egyetem másodéves hallgatója Dsida Jenő Psalmus hungaricus című versciklusából mondott el egy részletet. A fiatal színésznövendék magával ragadó előadása megalapozta a délután emelkedett hangulatát.

A megemlékezés maga a Táncsics Mihály Gimnázium aulájában zajlott, ahol elsőként Kőszegi Zoltán elsőként köszöntötte az ünneplő közösséget. Ezt követően a gimnázium két volt növendéke, Mész Adrienn és Bera Márk Petőfi-versekből összeállított közös műsora következett. Mindkét fiatal a színészi pályát választotta élethivatásul, Bera Márk a Kaposvári Egyetem másodéves színészhallgatója, Mész Adrienn pedig egy budapesti színiiskola növendékeként készül a felvételire. A versmondók műsorát Pásztor Sára, a gimnázium kilencedikes diákja zárta, aki két erdélyi népdallal örvendeztette meg a közönséget.

A műsort követően Pánczél Károly országgyűlési képviselő ünnepi beszéde következett. A képviselő úr a szabadságharc eseményei és a jelenkor kihívásai között vont párhuzamot, és kultúrtörténeti adalékokkal tette fordulatossá szépen megkomponált, arányosan felépített szónoklatát.

A rendezvény zárásaként Kőszegi Zoltán polgármester átadta a Dabas Város Díszpolgára kitüntető címet a település egy köztiszteletben álló, elismert és sokak által kedvelt polgárának, dr. Heneráry László gyógyszerésznek. Kitüntetettünk egész gyógyszerész dinasztiát teremtett Dabason, életét arra tette fel, hogy ötven éven át a település lakosságát szolgálja, a nap 24 órájában, ha erre van szükség. Szakmai tanácsaival, emberséges hozzáállásával kiérdemelte a betegek bizalmát, emberi tartása, méltósága és polgári értékrendje kijelölte számára a helyet a város nagyjainak sorában, volt és jelenlegi díszpolgáraink körében, mint dr. Zlinszky János, dr. Lelik Ferenc, Bábel Balázs érsek és édesapja, id. Bábel Balázs, dr. Bodó Ágnes, dr. Farkas Annamária, Kosztolányi Gyula, Zelenák András, Mitták Ferenc, Murányi László, Erdélyi Lajosné és Kiss István.

Köszönjük a Dabasi Kovács Sámuel Tüzércsapat tagjainak, hogy jelen voltak a koszorúzásnál, és a város polgárőreinek, hogy jelenlétükkel biztosították a rendezvény helyszínét.

Kapui Ágota


A megemlékezésről készült fényképek megtekinthetőek a képgalériában ide kattintva.

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM