Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Archív híreink 2015

Kibővült a hadigondozotti ellátásra jogosultak köre

Az Országgyűlés elfogadta a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/4972. számú törvényjavaslatot.

A törvénymódosítás - kibővítve az eddigi jogosultak körét - támogatást kíván nyújtani a második világháborúban elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok özvegyeinek és árváinak, illetve mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, és attól, hogy a II. világháborút lezáró Párizsi Békeszerződés következtében más ország állampolgárává vált.

Dabas Város Önkormányzata és a Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet június 30-án tartotta meg Semmelweis-napi ünnepségét a rendelőintézet tetőtéri konferenciatermében. Az eseményen átadásra került a Dabas Egészségügyéért Dr. Halász Géza-díj, mely elismerést az idei évben dr. Tarján Béla pszichiáter vehetett át.

Az ünnepségről készült felvételeket tekinthetik meg az érdeklődők az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. július 7-én megtartott ülésén elfogadta Dabas Város Ifjúsági Koncepcióját.

Az Ifjúsági Koncepció elsődleges célcsoportja a 0-24 éves dabasi fiatalok (egyének és közösségeik), másodlagos célcsoportja pedig a fiatalokat és közösségeiket segítő szervezetek, intézmények és szakemberek.

Az elfogadott koncepció teljes anyaga letölthető és megtekinthető oldalainkon ide kattintva.
Print Friendly, PDF & Email

2015. július 9-én, életének 91. évében elhunyt Dr. Lelik Ferenc, a „dabasi csodadoktor”, Dabas Város Díszpolgára.

Dr. Lelik Ferenc 1924. május 20-án született Arad megyében, Ópécskán. Iskoláit Gyulafehérváron, Aradon és Nagyváradon végezte. Orvosi tanulmányait Kolozsváron, a Ferenc József Tudományegyetemen, Marosvásárhelyen, az orvosi egyetemen és Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol 1949-ben doktorrá avatták. 1949-ben Gyöngyösön kezdte orvosi pályáját. 1950-ben Budapesten a László és István Kórház felnőtt és gyermeksebészetén dolgozott.

Június 29-én, hétfőn 17.00 órakor helyezték örök nyugalomra gyóni Zlinszky János jogtudós, egyetemi tanár, volt alkotmányjogász hamvait a dabasi Zlinszky utcai családi kriptába.

A szertartásról készült videofelvétel most megtekinthető oldalunkon az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Június 29-én, hétfőn 17.00 órakor helyezték örök nyugalomra gyóni Zlinszky János jogtudós, egyetemi tanár, volt alkotmányjogász hamvait a dabasi Zlinszky utcai családi kriptába.

A szertartást Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét egyházmegye érseke celebrálta. A család részéről rokona és jó barátja, Fejes Kálmán búcsúzott az elhunyttól, Dabas Város Önkormányzata nevében Kőszegi Zoltán polgármester emlékezett a település díszpolgárára.

Az elhunyt emlékére Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek június 21-én (vasárnap) 11.30 órakor mutatott be szentmisét a gyóni katolikus templomban.

Az alábbiakban az eseményről készült felvételeket tekinthetik meg oldalunkon.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata június 20-án, szombaton délután köszöntötte a település iskoláinak kitűnő tanulóit a városi strandon.

Közel 250 dabasi diák jelent meg a rendezvényen, sokakat szüleik, testvéreik is elkísértek az eseményre. A tanulók névre szóló oklevelet vehettek át Kőszegi Zoltán polgármestertől, és azok, akik ötnél többször voltak már palacsinta-, illetve pizzapartin, az idei strandszezonra ajándékbérletet is kaptak.

A gyóni evangélikus egyházközség és városunk önkormányzata június 21-én, vasárnap emlékezett Gyóni Géza költőre, születésének 131. évfordulóján.

Az istentiszteletet követően a templomudvaron került sor a megemlékezésre, ahol a dabasi-szőlősi városrész erdélyi testvértelepülése, Ajtony is képviseltette magát. A jelenlévők egy perces néma csenddel adóztak Zlinszky János professzor, volt alkotmánybíró, Dabas díszpolgára emlékének, aki június 18-án hunyt el 87 éves korában.

Tisztelettel meghívom Önt, családját és barátait a Gyóni Géza költő születésének 131. évfordulóján
tartandó megemlékezésünkre és az ezt követő koszorúzásra.

Helyszín: a gyóni evangélikus templom udvara (Luther u. 14.)
Időpont: június 21.
(vasárnap)

Kőszegi Zoltán
polgármester

2015. június 18-án, életének 88. évében elhunyt dr. Zlinszky János egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság volt tagja, a magyar jogásztársadalom jeles képviselője, Dabas város díszpolgára.

Zlinszky János 1928-ban született Budapesten. Zlinszky Jánost 1957 márciusában avatták az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a jog- és államtudományok doktorává. 1957-68 között vállalati jogász, 1968 és 1982 között ügyvéd volt. 1982 őszétől római jogot adott elő a miskolci egyetem jogi karán. 1990-ben nevezték ki egyetemi tanárrá és a Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet igazgatójává. 1990-ben lett a jogtudományok doktora. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi
Karának elsõ dékánja.

Június 4-én, csütörtökön, a trianoni békediktátum 95. évfordulóján Dabas Város Önkormányzata megemlékezést tartott a sári országzászlónál.

A rendezvényen részt vettek a Dabasi kistérség polgármesterei, az önkormányzat határon túli partnertelepüléseinek képviselői. A programban közreműködött a Kistérségi Fúvószenekar és a Dabasi Kovács Sámuel Tüzércsapat hagyományőrzői.

Dabas Város Önkormányzata május 29-én, pénteken 14.00 órától tartotta pedagógusnapi ünnepségét a strandon.

A rendezvény a Múzsák Alapfokú Művészeti Iskola diákjaink és zongoratanárának közös műsorával kezdődött, majd Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a tanárokat, tanítókat és óvónőket. Az ünnepség díjátadással folytatódott, ahol három nyugalmazott pedagógus, Solymosi Ottóné, Dr. Füredi Árpádné és Unyi Józsefné vehette át gyémántdiplomáját.

A Galéria Alapítvány és a Kossuth Művelődési Központ és Halász Boldizsár Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait az ÜNNEPI KÖNYVHÉT alkalmából megrendezésre kerülő KEREKES LÁSZLÓ könyv bemutatójára.

Print Friendly, PDF & Email

Ezúton szeretném meghívni Önt, barátait és ismerőseit a trianoni békediktátum 95. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésünkre, amelyre június 4-én, csütörtökön 17.00 órakor kerül sor Dabas-Sáriban, az országzászlónál (a Szent János u. és Hajcsár u. kereszteződése).

Kőszegi Zoltán
polgármester

Uniós támogatásból megvalósult a struktúraváltáshoz kapcsolódó képzés és foglalkoztatást támogató fejlesztés a dabasi Szakorvosi Rendelőintézetben

A Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet 30 millió forint uniós támogatást nyert a  „Struktúraváltáshoz kapcsolódó képzést és foglalkoztatást támogató fejlesztés” című pályázati kiíráson. A Rendelőintézet hatékony működéséhez szükséges humánerőforrás biztosítása valósult meg a fejlesztés kapcsán, mely a TÁMOP-6.2.4/B-12/1-2013-0001 azonosító számú pályázat keretében került megvalósításra.

Szeretettel meghívjuk Önt, családját, barátait a „Benned a létra” című portréfilm bemutatójára, amely városunk díszpolgára, dr. Lelik Ferenc 91. születésnapja alkalmából a Mag Televízió szerkesztésében készült el.

Időpont: május 20. (szerda) 15.00 óra
Helyszín: a Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet tetőtéri konferenciaterme, Dabas, Bartók Béla út 61.

A filmbemutatón köszöntjük születésnapja alkalmából Lelik doktor urat. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelettel meghívom Önöket az új gyóni ravatalozó felszentelésére, amelyre május 17-én, vasárnap 11.30-kor kerül sor a gyóni temetőben.

Kőszegi Zoltán
polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.