Orbán Viktor miniszterelnök dabasi látogatása

Nyomtatás

Orbán Viktor miniszterelnök május 19-én a kora délutáni órákban Kőszegi Zoltán polgármester meghívására, valamint az Európai Parlamenti választások előtti kampány részeként érkezett városunkba.

A kormányfőt először az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal vezetése köszöntötte és látta vendégül a Városháza épületében, majd a miniszterelnök röviden válaszolt a helyi média képviselőinek a kérdéseire is. Ezt követően a miniszterelnök a Polgármesteri Hivatal előtt összegyűlteknek mondott beszédet.

A látogatásra a helyi szimpatizánsokon kívül a térség több településéről is érkeztek aktivisták és szimpatizánsok,  valamint Pánczél Károly országgyűlési képviselő, Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és dr. Szűcs Lajos, megyei közgyűlés elnöke is megjelent.

Részlet Orbán Viktor beszédéből:

" Először is szeretnék mindenkinek jó napot kívánni. Köszönöm szépen, hogy eljöttek. Keresem a szememmel a polgármester urat, szeretném megköszönni a polgármester úrnak, Kőszegi képviselőtársamnak, hogy volt olyan kedves, és elhívott ide. Több oka is van annak, hogy eljöttem. Az első, hogy szeretnék mindenkinek köszönetet mondani az elmúlt négy évben végzett férfias és odaadó munkáért. Akit illet, annak az elmúlt nyolc évért; akit tizenkettő illet, annak tizenkettőért; akit meg húsz, annak meg a húszért, mert sokan vannak itt olyanok, akikkel nem tegnap kezdtük az ipart – ha szabad így fogalmaznom. Szeretnék gratulálni azért, hogy eltalálták a választáskor a helyes választ, és végül is sikerült összehoznunk annyi szavazatot, amely azt a magyar történelemben példátlan eredményt adta ki, hogy egy kétharmados választási győzelem után egy második kétharmados felhatalmazást is megkaptunk. Ez egy óriási lehetőség, és persze óriási felelősség."

A beszéd teljes szövege elolvasható a miniszterelnök honlapján ide kattintva.


A beszéd után a kormányfő rövid és közvetlen beszélgetést folytatott több megjelent szimpatizánssal és családtagjaival, valamint közös fényképeket is készített velük.

További képanyagok a látogatásról megtekinthető képgalériánkban ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email