Október 23. Gyónon

Nyomtatás

Dabas város közössége október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján emlékezett meg a forradalom hőseiről és mártírjairól a gyóni városrészközpont három helyszínén.

 A rendezvény 15.00 órakor egy ökumenikus istentisztelettel kezdődött a gyóni református templomban, majd 16.00 órakor került sor az ünnepi műsorra és a koszorúzásra az ötvenhatosok obeliszkjénél. A jelenlévőket Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte, majd Pásztor Gergely képviselő, történelemtanár tartott ünnepi beszédet. A megemlékezést három tehetséges dabasi fiatal, Valentyik Anna, Bera Márk és Zsákai Lénárd ének- és versprodukciója színesítette.

A rendezvényen nagy hangsúlyt kapott az 55 éve kivégzett három gyóni mártírra való emlékezés. 1957. október 25-én a Biksza-ügy miatt bebörtönzött Lakos János, Balla Pál és Harmincz István életét oltotta ki a kommunista hatalom, negyedik társukon, D. Szabó Károlyon 1959 januárjában hajtották végre a halálos ítéletet.

Az ünnepi megemlékezés végén koszorúzásra került sor, majd a jelenlévők megtekinthették a három gyóni mártír és az érintett családok anyagaiból létrehozott kiállítást, valamint a Dabas Televízió dokumentumfilmjét a Halász Móricz-kúriában. A kúria egyik helyiségében megnyílt a Csend Forrása nevű ökumenikus imaszoba, amelyet a történelmi egyházak képviselői szenteltek meg.

A MAG Televízió felvétele

Print Friendly, PDF & Email