Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Archív híreink 2011

Lezajlott a március 15-i rendezvénysorozat városunkban

Dabas Város Önkormányzata és a Kossuth Művelődési Központ szervezésében lezajlott a március 15-i városi ünnepség. A rendezvény kedden 9.00 órakor kezdődött a Kossuth Ház Galéria udvarán.

A galéria termeiben a dabasi óvodások rajzkiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A program a „Gyere tavasz, várva várlak, hozz zöld ruhát fűnek, fának” című rajzpályázat értékelésével és a díjak átadásával kezdődött. Az ajándékokat Kecskésné Harmincz Jolán óvodavezető és Kőszegi Zoltán polgármester adta át a kicsiknek.

Ezt követően az intézmények, egyesületek, civil szervezetek és pártok egy közös koszorút helyeztek el Kossuth László emléktáblájánál. Az ünneplők menete rendőri felvezetéssel a református templomkert irányába vette útját. Itt Csontos József református lelkész köszöntötte az érkezőket, majd a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai és pedagógusai Kossuth-nótákat énekeltek az egybegyűlteknek. Kuli Imre, a Humánerőforrás Bizottság alelnöke a hagyományokhoz híven felkötötte a nemzetiszínű szalagot a szabadság fájára.

A rendezvény a Kossuth Művelődési Központ nagytermében folytatódott. Kőszegi Zoltán polgármester ünnepi beszédét követően sor került a Dabas Város Díszpolgára kitüntető cím átadására, amelyet idén Dr. Bodó Ágnes vehetett át. Itt talált gazdára a Dabas Környezetvédelméért Télessy István-díj is, amelyet a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola tanára, Valentyikné Szakál Márta érdemelt ki ebben az esztendőben. Elismerő oklevélben részesült az iskola másik elhivatott környezetvédő-oktatója, Rudas Anita is.
   

Délután kicsik és nagyok egy jó hangulatú táncházban vehettek részt a művelődési központ nagytermében. Aki nem táncolt, az kézműves foglalkozáson tehette próbára kézügyességét, kokárdást, csákót készíthetett.
Este a Dabas Motel parkolójából fáklyás, gyertyás felvonulás indult a köztemetőbe, Kossuth László sírjához. Az emlékműnél beszédet mondott Dr. Szabó József János hadtörténész, majd különleges hangulatú tárogatószólóval és népdalcsokorral emelte az est színvonalát Ambrus Lehel és Valentyik Anna.

A rendezvény végén Kőszegi Zoltán polgármester a jelen lévő gyerekek társaságában megkoszorúzta Kossuth László sírját. A rendezvényen részt vettek testvérvárosaink, Barót és Zenta diákjai és tanárai is.

Kapui Ágota

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.