Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Archív híreink

Március 15-i városi ünnepségünk

A rendezvény 14 órakor kezdődött  a Kossuth Ház Galéria és Kerekes László Alkotóháznál az óvodások rajzkiállításának megnyitójával és díjkiosztásával, illetve koszorúzással a Kossuth László emléktáblánál. Ezt követően a résztvevők átvonultak az alsódabasi református templom kertjéhez, ahol Szilágyi János tiszteletes köszöntötte a résztvevőket, majd a szabadság fájánál történt szalagkötés és a Kossuth-koszorú megtekintését követően az ünneplők a Szent István térre vonultak, ahol a központi ünnepség került megrendezésre.

A Rendezvényen Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte az ünneplőket, majd Pánczél Károly országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen idén is átadásra került a Dabas Város Díszpolgára kitüntető cím , melyet ez alkalommal a Képviselő-testület Dr. Eke Sándornak adományozta, aki immáron sok évtizede aktív résztvevője a város közéletének.

A megemlékezés korhű hangulatáról a Kossuth Kulturális Központ Tilinkó néptánccsoportja, a nyitracsehi néptánccsoport (Felvidék, Szlovákia), a Múzsák Művészeti Iskola fúvószenekara, Diószegi Hunor és Veszprémi Stefán a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium versmondói gondoskodtak nagyon színvonalas és jó hangulatú műsoraikkal.

Az ünnepség egy közös koszorú elhelyezésével ért véget a Kossuth-szobornál a Dabasi Kovács Sámuel Tüzércsapat közreműködése mellett.

A rendezvényről készült fényképek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.